"Nekem a játék a véremben van. Az anyám Djulka mint takarítónőként nagyon keményen dolgozott egész életében, de az apám is igen öntörvényű makacs ember volt mindig aki soha nem fogadta el mások segítségét. Eleinte én is olyan voltam hogy mindent magam akartam egyedül megcsinálni. Idővel rájöttem hogy vannak mások is és nem csak az életben a pályán is rá kellett döbbenjek erre.
A Rosengard parkban kezdtem el focizni, ez tulajdonképpen Malmö gettójában található. Azon a részen nem nagyon élnek svédek, ellenben rengeteg a külföldi, feketék, arabok, muzulmánok, keletiek. Mindenki ismert mindenkit, mindenki segített mindenkinek és ami a legfontosabb volt minden nap fociztunk! De tényleg minden nap. Volt hogy más parkokból érkeztek az ellenfelek és így mindenkitől el lehetett lesni valamit akárcsak ma a tévéből. Egy cselt, egy emelést bármit. A tanáraim az utcán a következők voltak: Goran egy macedón és Gage egy bolgár aki brazilokat megszégyenítő módon bánt a labdával. Ő egy évvel idősebb volt nálam és játszott a Malmö utánpótlás csapatában is. Rengeteg trükköt megtanított, tulajdonképpen amit a labdával tudok annak az alapjait azt tőle tudtam meg.
De egyedül is folyamatosan gyakoroltam, lassan a labda lett a legjobb barátom. A többiekkel néha akadtak gondjaim, de ilyenkor mindig elmenekültem és egyedül fociztam. Ezeknek a dolgoknak köszönhető hogy 47-es lábbal is tudok ezt azt csinálni, persze tudom Maradonanak ez a kisebb lábbal sokkal jobban ment. Otthon is csodálkoztak ezeken a dolgokon de végül rám hagyták mivel láttam milyen remekül elfoglalom magamat.
Számomra egy sarkazás kivitelezése teljesen normális dolog, persze függ a szituációtól is de ha lehetőség van rá akkor miért ne próbálnám meg? Én nem tudom olyan gyorsan megkerülni az előttem levő védőt viszont gond nélkül át tudom emelni felette a labdát, szerintem ez magától értetődő dolog. Emlékezzenek vissza ha a 2004-es EB-n az olaszok ellen megállítom a labdát megfordulok vele és csak aztán lövök Buffon hárít. Viszont azt amit csináltam nem várta senki és a világ egyik legjobb kapusa sem tudta hárítani. A mai napig kinevetem azt aki szerint az egy szerencsés gól volt, igenis úgy akartam csinálni és sikerült.
Azt hogy mindig a legegyszerűbb megoldást kell választani már sokan mondták. Koeman és Van Basten az Ajaxnál, Capello a Juventusnál és persze itt is mondta már Mancini, és fejben tudom is hogy mi lenne a leghelyesebb, de mikor ott a labda és az ellenfél akkor néha bizony jönnek más gondolatok is. Ilyen vagyok, ez van. Nekem is vannak példaképeim a pályán, ha hiszik ha nem soha nem szalasztom egy a tv-ben azokat a meccseket ahol Ronaldo is játszik. Csak nézem a játékát, a cseleit a stílusát és azt mondom magamban: "Ő a legjobb, még egy ilyen összetett tudású játékos nincs a mai fociban".
Én is mint mások arra törekszem hogy legyen egyéni arculatom és persze arra hogy a játékom minél hasznosabb legyen a csapatom számára. Annak köszönhetem hogy eljutottam idáig, hogy rendszeresen feltettem magamnak a kérdést: "Miben vagyok jó?" Aztán azokat a dolgokat csinálom még jobban hogy még jobb legyek benne, még akkor is ha éppen egy mások által nehéz feladatnak látszó dologról van szó. Mik azok a nehéz dolgok? Hát olyan amelyek különlegesnek és nehéznek tűnnek, mégis számomra nem okoz különösebb nehézséget a végrehajtásuk. De attól még nehéz, és nekem is maximális koncentrálást igényel.
Hogy mi a legszebb dolog amit a pályafutásom alatt csináltam? Hát erre nem tudok konkrét dolgot mondani szerencsére elég sok volt. Például az utolsó meccsemen az Ajaxban A NAC Breda elleni gólom, vagy egy önök ellen szerzett bizonyos EB találat. De szerintem nem tettem olyan különleges világra szóló dolgokat, remélem hogy majd itt az önök hazájában sikerülni fog. De várjon csak, eszembe jutott valami. Talán 10 éves lehettem az ellenfél vezetett 4-0-ra az edző pedig felrángatott a padról és a pályára küldött. Lőttem nyolc gólt és nyertünk 8-5-re.
A gyerekekért játszani a legnagyobb dolog, de az életben a legszebb gratulációt Massimo Morattitól kaptam aki szerint én csinálom a focit. Imádom nézni a gyerekeket ahogyan játszanak, próbálják a maguk eszközeivel előadni azt amit mi focisták csinálunk. Ezek azok a dolgok ami miatt élvezni lehet ezt a játékot és emiatt szeretik az emberek is. Akkor csak mosolyogtam mikor Moggi egy zseninek titulált valamelyik lapban, mert tudom ezek csak szavak és bizony rengeteg munka áll még előttem.
Az Aranylabda megnyerése érdekében még nagyon sokat kell dolgozzak. Nem mondom hogy nem érdekel a dolog, mivel egy ilyen díj egy igazi erőpróba. De erről kár is többet beszélni. Hogy ki a sport ideálom? Ezt már mondtam korábban: Muhammad Ali. Amit tudott azt tökéletesen ki is vitelezte. Amikor megmondta hogy a negyedik menetben üt ki valakit akkor a negyedikben tette. Senki nem mondta róla hogy nagyképű, csak azért mert tisztában volt a képességeivel. Éppen ezért szeretném hogy egy napon így gondoljanak majd rám is… Ha nem ilyen lennék akkor nem én lennék Zlatan Ibrahimovic."
AJÁNLOM AZ OLDALT
